Összefoglaló az interjúról

Amikor bárkit megkérdeznek, hogy "Milyen könyvkiadókat ismersz?" a Móra neve biztosan elhangzik. 

A könyvkiadó széles portfólióval rendelkezik, amely magába foglalja a klasszikus és szépirodalmat is, de elsősorban gyermek- és ifjúsági könyvekkel bővíti a magyar könyvpiac minőségi szintjeit. 2024 május 2-án lehetőségem adódott arra, hogy interjút készítsek a főszerkesztővel, Pacskovszki Zsolttal. Az ÍróTesók egyik szerkesztőjeként nyitott KiadóLes cikksorozat keretein belül terveztük megjeleníteni a teljes interjút, ám mivel az ÍróTesók weboldala ideiglenesen leállításra került, itt teszem közzé a Móra főszerkesztőjével való beszélgetésünk összefoglalóját. Ez leginkább azok számára lesz hasznos, akik kezdő, vagy már nem is annyira kezdő műfordítók vagy írók, továbbá azok számára is, akik a jövőben – immáron jövőre – kéziratot szeretnének beküldeni a Móra által kiírt pályázatokra.

Zsolttal a beszélgetésünk folyamán sok mindent érintettünk, ilyen volt az is, hogy miként kezdte a pályafutását, hogyan vált főszerkesztővé. Elmesélte, hogy tapasztalatai szerint csak műfordításból nem lehet megélni, aki mégis erre akarja szánni magát, az számíthat arra, hogy olyan tetemes mennyiségű szöveggel kell foglalkoznia, ami a minőség rovására mehet. Továbbá adott néhány jó tanácsot is a leendő műfordítóknak: 

A Holmi főszerkesztője egyszer azt mondta nekem, hogy szerinte nem olyan fontos, hogy mit és hányszor fordít félre az ember, hanem hogy az eredeti szöveg stílusát jól viasszaadja. Nagyon jó stílusérzék kell. Nem nevezek meg magyar műfordítókat, de akad ilyen, akik mindent ugyanabban a stílusban fordítanak, ahogy egyébként ők írnak. És ez nem jó. Emellett baromi jól kell tudni az adott nyelven, hogy eltaláld a regisztert. Ráadásul egy regényben ugye a szereplők nem egyformán beszélnek, ezeket is érezned kell. Ha valaki műfordító akar lenni, akkor olvasson és hallgasson minél több dolgot az adott nyelven. 

Azonban a műfordítóknál több az író – róluk is kérdeztem. Beszélt a tapasztalairól, miszerint a Mórához beérkező kéziratokból jó, ha százból egy megjelenik. 2008 óta látja, hogy milyen írások érkeztek be a kiadóhoz, és bár rémisztő aránynak nevezte ezt, a tényeket nem volt érdemes szépíteni. Elmondta, hogy mik állnak amögött, hogy ilyen kevés jó írás van, és azt is, hogy többek között emiatt döntöttek úgy, hogy 2024-től már nem kéziratokat fognak bekérni, hanem csak szinopszisokat. – Ha ugyanis egy író tudja, mi az a szinopszis, akkor az már "jó pont". A jó szinopszisok esetében, amelyekben látnak fantáziát az egész kéziratot bekérik a pályázótól.

A gyerekirodalomnál bonyolítja még a dolgot az, hogy az anyukák, akiknek frissen született gyermekük, és most már gyerekkönyveket nyitogatnak, hirtelen rádöbbennek, hogy ők is tudnának ilyet írni. Ezt elküldik, és kiderül, hogy mégse tudnak olyat írni, csak mert úgy gondolják. Nagyon sok ilyet kapunk. A másik pedig, az az embertípus – vagy nevezzük íróknak, adjuk meg ezt a jogot nekik – írótípus, akinek valami homályos képe van a gyerekirodalomról: gyerekkorában olvasott ilyeneket. Ennek a homályos képnek megfelelően ír valamit. A probléma az, hogy olyan kétezres évektől kezdődően a magyar gyerekirodalomban is van egy megújulás – ami most kicsit stagnál. Ha valaki nekünk szeretne írni, én mindenképpen azt tanácsolnám, hogy olvassa el, hol tart most a magyar gyerekirodalom. Meg nézze meg a külföldi könyveket, amik magyarul megjelenhetnek, és kicsit progresszívebbek.
Amikor a hetvenes évek stílusában és elképzelései szerint "élt egyszer egy királyfi…" vagy "egyszer volt hol nem volt…" kezdődik valami és nincs benne csavar, akkor én kezdek rosszul lenni. Ezt nem tudom szebben mondani. Nagyon nagyot fejlődött a gyerekirodalom és nagyon mások a gyerekek is. Nem gügyögni kell nekik, hanem komolyan venni őket. 

Sokak szerint, az alkotás és annak folyamata javarészt tanulható, ebben Zsolt is egyetértett. Ugyanakkor kiemelte, hogy valamiféle érzék is kell hozzá. Arányában véve 80% munkát, és 20% tehetséget követel meg ez a szakma attól az egyéntől, aki írónak áll. Nem árt, ha az ember képes leülni, és csinálni és csinálni – legyen az tanulás, gyakorlás vagy egy mű létrehozása. Amikor megkérdeztem, hogy Zsolt mit tanácsolna konkrétan egy kezdő írónak, azt mondta, hogy nehéz bármit is mondania, mivel minden író és írás más, javarészt a szöveg dönti el, hogy a szerzőnek miben és hogyan kell fejlődnie, és azt is, mit tanácsolna nekik. Így a leggyakoribb hiányosságokról, hibák megelőzéséről, illetve a szerkesztés fontosságáról beszélt.

Tapasztalataimat nézve azt látom, hogy nagyon sok szöveg úgy született, hogy valakinek volt egy egyetlen kis ötlete, és leült és elkezdte írni. Nincsen megfelelően fölépítve a történet, amiből aztán az is fakad, hogy egy írás, aminek 15 word oldalnak kéne lennie, az mondjuk 45. És nem érzi, hogy abban a történetben nem volt ennyi. Amit érdemes megjelentetni és foglalkozni vele, azoknak is egy része túl van írva. Meg kell húzni. Ez azért nehéz, mert az író nem biztos, hogy érzi ezt, ezért kell egy jó szerkesztő. Vannak mindenféle technikai trükkök: amit én mindenféle szövegnél megcsinálok, hogy megnézem, mi van, ha az első bekezdést kivesszük. Az esetek 50%-ában sokkal jobban indul el a regény. A másik, amit problémának látok, hogy nem gondolják végig a szereplőket. Milyenek azok a szereplők? Nagyon fontos, hogy érdekesek legyenek...

...A gyerekirodalomban a világteremtés is fontos, és az, hogy abban a világban hitelesnek érezd a karaktert. Egy teljesen őrült figura hiteles lehet egy lökött világban. 

Azt is megosztotta az ÍróTesók tagjaival az interjúban, hogy ő hogyan épít fel egy karaktert a munkáiban, illetve azt, hogy az írónak mire kell felkészülnie, ha jó irodalmi minőségű művet szeretne alkotni. 

Én ha írok valamit, akkor én a szereplőimet általában 3-4 általam ismert emberből gyúrom össze. Ez nem szemétség az illetőkkel szemben. Az író egy olyan állatfaj, amelyik az életből dolgozik. El kell felejteni, hogy azt gondolod magadban, hogy "úristen mit fog gondolni a barátnőm, akiről félig-meddig mintáztam ezt a szereplőt?". A jó irodalomhoz bátorság kell. Műfordításnál beszéltük, hogy milyen fontos a stílus – a kezdő műfordítóknál elég gyakran előfordul, hogy próbálnak magyarázni. Tehát ha két mondat között szándékos feszültség van. Azt a feszültséget a műfordító próbálná megtölteni valamiféle magyarázattal, hogy mi is ez. És akkor meghal a dolog. Nem csak stílusban térnek el művek. Van író, aki ekkora kis mondatokkal építkezik, és van, aki ekkorával. 

Érdekes, mert bár Zsolt leginkább a műfordítókat említette, én úgy gondolom, hogy a szándékos feszültségteremtés magyarázattal való felhigítása ugyanígy igaz lehet a kezdő írókra, főleg azokra, akik módfelett "szeretnek" túlírni jeleneteket. Illetve ugyanez igaz még a stílusra is – hiszen ahogyan a külföldi műveknek, úgy a magyar írásokban is megfigyelhető egy-egy írónak a stílusa. Legyen az – ahogy Zsolt is mondta – a mondatok általános hossza, vagy szójárás a leírásban vagy karakter nyelvjárásában (pl.: Róbert Katalinnál megfigyelhető ez), esetleg visszatérő látvány- vagy történeti elemek, és még sorolhatnánk. 

De mit kell tennie annak, aki a Móra pályázatára szeretné elküldeni a regényét vagy gyerekkönyvét? Mire kell törekednie, ami miatt "előnnyel indulhat" az, aki elolvassa ezt az interjú összefoglalót? :)

Ami rettenetesen fontos szerintem, ha valaki nekünk szeretne bármit írni, az a humor. A gyerekkönyveknél ez egy alapvető dolog. Olaszországban a legnagyobb gyerekkönyv-siker már pár éve egy olyan sorozat, aminek 3 kötete megjelent magyarul is, de nem fogyott olyan jól. Ez a Szutyok című sorozat volt. Ennek nagyon abszurd a humora, és ez valamiért nem működik igazán a magyar olvasóknál. Úgyhogy óvatos lennék a nagyon abszurd, nagyon vad humorral. Valahogy el kell találni azt a kedves humort – ami a gyereknek is jó, és a szülőt is elégedetté teszi.

A gyerekirodalomnál és a humor alkalmazásánál maradva Zsolt arra is kitért, hogy rettenetesen nehéz érdemi visszajelzést kapniuk a valódi célközönségtől. – Elvégre a gyerekkönyvek gyerekeknek íródtak, de mivel a szülő olvassa fel és ő kommentel a Molyon is, így az, hogy mi tetszhet a mai generációknak nagyban a szülőktől függ. Sokan például meg vannak győződve arról, hogy a saját ízlésük egyezik a gyermekéével. A hajléktalan kutyáról és kamion gázolta macskáról szóló Szutyok mesesorozat sokaknak valóban túl abszurd, és nem akarnák az állatkák tragikus sorsával szembesíteni a gyermeküket – még akkor sem, ha a szereplők kitartó és megmosolyogtató küzdelme motiválóan és fejlesztően hathat a gyermekre is. 

Azt a témát is érintettük, ami arra vonatkozott, hogy a szerzők miért kapnak olyan későn választ a kiadóktól.

Végül pedig, de nem utolsó sorban azt is megosztom veletek, amit arról mondott, hogy az írók miként fogadják a szerkesztők visszajelzéseit. Zsolt egyébként fejlesztő szerkesztőnek vallotta magát, ami annyit tesz, hogy a hozzá kerülő kéziratok zömét inkább átiratja az íróval való beszélgetéls után, ami alatt meghatározzák a főbb problémákat és ajánlott irányokat, aminek köszönhetően teljesen újjá születhet az írás.

Rémesen rosszul, de nem csak itt. Egyszer beszélgettem az egyik legjelentősebb felnőtt kiadó vezetőjével, aki azt mondta, hogy a magasan jegyzett szerzőinek abban a pillanatban, hogy elkezd dramaturgiai kérdésekről beszélni, változtatásokat javasolni, nem is értik, miről beszél. Én viszont ezeket általában elég keményen végigviszem, valakivel drámai játszmákat is folytatok. Megjelenik a könyv, aztán egy hónappal később fölhívnak, hogy milyen hálásak. Valaki könnyebb eset, valaki nem. A gyerekirodalom szórakoztatni, okítani szeretné – de lehetőleg nem didaktikusan – a gyerekeket, kisebb kamaszokat. Próbálok egyensúlyt találni az írókkal, hogy a karakterek, a dramaturgia, a történet, fordulatok jól működjenek. A gyerekirodalom egy alapvetően alkalmazott műfaj, ami nem zárja ki, hogy szépirodalomi igényű művek jelenjenek meg benne, sőt errefelé tart a világ, és ez tök jó. Csak azt látom, mintha mindenkiben elfogyott volna az ötlet.

Az eredeti beszélgetésünk további részleteit nem áll módomban megosztani az Olvasóival, mivel a teljes interjú még nem lett jóváhagyva a megjelenésre. Örömmel töltött volna el, ha beharangozhattam volna, hogy a Móra Kiadó születésnapja alkalmából különlegességgel készül a szerkesztőség, de sajnos nem így lett. (Sokat kell még tanulnom szerkesztés ügyben, maradjunk ennyiben... ☺) Azóta nyilvánosságra is hozták, a pályázatot, aminek sokan örülhetnek. Az összefoglalóban megjelent mini tippek talán segítségére lesznek azoknak, akik pályázni szeretnének a kiadó 75. születésnapja alkalmából meghirdetett pályázaton. A határidő július 31. Sok sikert!