Érzékenyítés, avagy miért van ennyi LMBTQ műsor?

Előbb a filmekről pár szóban:

Az Ez így nem oké egy élvezhető, helyenként vicces, néhol nyomasztó hangulatú sorozat. Véleményem szerint megérne egy második évadot. Az érzékenyítést nem nyomják bele a néző arcába, mindössze két rész van a hétrészes sorozatban, amiben közvetlenül találkozhatunk vele. A történet szempontjából azonban nem kimondottan volt törvényszerű a beleírása, amit talán a készítők és beláttak, mert mellékszálként fut az egész film alatt; inkább a lányok barátságának fontosságát tartja szem előtt. A kapcsolat kibontakozása is fű alatt történik. Nagyobb hangsúly fektet azonban – a Stranger Things producereitől nem is várva mást – Sydney képességére. Két szóval tudnám jellemezni a sorozatot: újragondolt Carry. Ha olvastad Stephen King regényét, vagy láttad valamelyik filmet, és megnézed a sorozatot, akkor érteni fogod, hogy miről beszélek. :) 

A Fülig beléd zúgtam már egy jóval erőteljesebb, identitáskrízissel teleitatott sorozat; ennek ellenére azonban eszméletlenül aranyosnak találtam. Azt a sok ügyetlenkedést, ami a két srác között volt egyszerre volt imádnivaló és ciki. A színészi játék is kimagasló, és amit még szóvá tennék az a szereplők tökéletlensége. Végre egy film, ami a főhőst nem egy begubózott hernyóként mutatja be, ami a sorozat végére pillangóvá válik. Életszerű és szívmelengető történet. A történet szerzője Alice Oseman. A KMK jelenítette meg a könyvet Vörös Pöttyös sorozatukban. Ha ezt a filmet is jellemezni kellene, egyetlen másik könyv címét említeném: HIM, azaz Ez a srác (ami a legjobb LMBTQ könyv volt, amit valaha olvastam <3). Az alapfelállás szinte ugyanaz: adott egy meleg srác, aki tisztában van az identitásával, és egy másik, aki csak akkor fedezi fel a vonzalmát és rájön, hogy biszexuális. :) Úgyhogy ha szeretted azt, szerintem ezt is fogod.

És most jöjjön az érzékenyítésről pár szó. 

Sok esetben az, amit a tévében/filmben látunk, sokkal meghatározóbb és manipulatív a számunkra, mint bármi más, hiszen az emberek túlnyomó többsége ezzel tölti a szabad idejét, ezzel nő fel. A "divat" célja, hogy az embereket elfogadóbbá tegye mások felé, pontosabban azok felé, akik más nemi identitással rendelkeznek. Hosszútávú berendezkedés egy elfogadóbb, jobb társadalomba; azaz embertömegek edukációja a célja. Általa a másik oldal szemszögébe is beleláthatunk, azonosulhatunk vele a szerethető más karakterek által, így görbe tükröt mutat elénk, hogy ha bántunk egy olyat, mi milyenek lehetünk. Hangsúlyba helyezi, hogy ezeknek az embereknek is vannak érzéseik, vágyaik, álmaik és csak azért, mert az ízlésük eltér a miénktől, még nem érnek kevesebbet nálunk. 

Lényegében ugyanaz történik, ami annak idején a sötét bőrszínű emberekkel, ugyanakkor a média manapság sokkal okosabban használja fel a hatalmát arra, hogy jobb világot teremtsen, mint régen – bár nem minden esetben, de az érzékenyítés elérheti a célját. Egyetlen baj van vele: az agresszív használata. Mivel szinte minden manapság kiadott film és sorozat tartalmazza, kijelenthetjük, hogy nagyon erőszakosan alkalmazzák. Ez akár a visszájára is elsülhet, hiszen hány emberrel találkozunk nap mint nap, akik a modern filmek megnézése után erre panaszkodnak? Az elfogadás helyett előfordulhat, hogy ellenségesség lesz az eredmény.

Nem csupán az érzékenyítés állhat a tömeges LMBTQ-tartalom gyártása mögött. A szimpla "újat akarok teremteni" hozzáállás és a "most úgy is mindenki ilyet olvas/néz" meglátás is állhat ennek hátterében. Na de miért? Nagyon nehéz újat kitalálni, hiszen nincsen olyan történet, amit valamilyen formában még ne tálaltak volna. Klasszikus és tökéletes példa erre a Rómeó és Júlia. Minden volt már vagy ezerszer; középiskolai musical, modernkori bandaháborúba belehelyezett romantikus történet... Min nem csavartak még meg? A karakterek nemének átírása az új trend, mert ebből nem száz másik van, hanem csak öt, és kell még kilencvenöt, hogy ez is unalmas legyen. – És sajnos erről szól a modern korunk médiadivatja. 

Hogy miért sajnos? Mert ez divat! Azokat a filmeket, amikben nem törvényszerű az azonos neműek jelenléte – azaz nem ad hozzá semmit a fő szálhoz –, azt nem kellene beleerőltetni, mert mint korábban említettem, ezzel túlzásba esnek a produkció írói. Ellenségeskedést és megvetést szül. A modern világunkban bár vannak ilyen emberek, nem ők vannak többségben és hibás világképet láthatunk az olyan alkotásokban, ahol egy egyszerű gimiben szinte minden szexualitású és orientációjú ember előfordul (lásd: Szexoktatás). 

Összességében tehát kijelenthetjük, hogy az érzékenyítés bizonyos határokon belül hasznos és célszerű a használata, hogy hosszútávon egy elfogadóbb, jobb társadalmat teremtsünk, amelyikben az emberek nem teszik tönkre egymás életét egy szubjektív, behatárolt és buta nézet miatt. Ugyanakkor a túlzott és erőszakos használata kiélezi ezt a korábban említett nézetet, ami így éppen az érzékenyítés céljának ellentétét fogja előidézni: előítéleteket és bántalmazást szül majd.